Élettani hatásuk

A hangtálak hatnak a fizikai testen: Leginkább úgy tudjuk megérteni, hogy mi történik testünkben a hangmasszázs alatt, és milyen hatása van a hangnak, ha magunk elé képzelünk egy tükörsima tavat. Ha egy kavicsot beledobunk ebbe a tóba, koncentrikus körök keletkeznek, és ezek végiggyuruznek a víz egész felületén. Ily módon minden vízmolekula mozgásba jön. Az emberi test kb. 70-80%-ban vízből és folyadékból áll. A testre helyezett tálak rezgései ilyen koncentrikus körök formájában terjednek el, áramlanak szét az egész testünkön, mélyen sejt szintig fejtik ki hatásukat. A hangtál hangja ezen túlmenően a nyugodt lebegő ritmusával hat ránk, és harmonizálja testünket, lelkünket.
Nagyon fontos a víz szerepe, mert a rezgésen keresztül sejtszinten a sejtmembránt megmozgatva az egész szervezetben anyagcsere folyamatok indulnak el. A rezgések a véráramon és a nyirokrendszeren keresztül pedig minden szervre hatnak.
A tapasztalat szerint ezek a hangzatok egyensúlyt teremtenek a két agyfélteke között is, és egészen a sejtek szintjéig tisztítják és vitalizálják a test energiáját.
Az utóbbi évek természetes gyógymódjai között hihetetlenül megnõtt a szerepe a hangok, színek és energiák formájában rezgésekkel végzett munkának.


A fizikai test energetikai rendszerén
Auratisztítás
Blokkok oldása
Energiaáramlás felfrissülése
Elengedés

Elelcsitítják, tisztázzák és fókuszálják meditálás közben a gondolatokat és az érzelmeket. A XX. és a XXI. század nyugati kultúrájában nemcsak a zene- és hangterápiák eszköze, hanem immár a wellnessé is: szerepet kap például a hangmasszázsokban, a hangutazásokban és a hangfürdõkben.


Spirituális síkon
Amikor az ember a környezetével és saját magával összhangban, harmóniában van, akkor erõsnek érzi magát, életét szabadon, önállóan alakíthatja, boldognak érzi magát és egészséges. Ezt a harmóniát számos befolyásoló tényezõ veszélyezteti az iskolában, munkában, stressz, környezeti tényezõk, amelyek kibillentenek az egyensúlyi helyzetünkből. Ezáltal gyengülünk és könnyen megbetegszünk.
A tapasztalat szerint ezek a hangzatok egyensúlyt teremtenek a két agyfélteke közöt.
A hangtálak segítenek a harmónia, az egység érzet kialakításban. Az ősbizalom újbóli megélésében.